A kínzásról - Cordelia Alapítvány

Napjainkban a kínzást az elnyomó politikai rendszerekben „nem hivatalos” módon és eszközökkel, a kínzókamrákban alkalmazzák. Az elnyomó államhatalom így akarja biztosítani a kontrolláló szerepet a népesség felett, és így akarja letörni az egyéni kezdeményezéseket a hatalommal szemben, megakadályozva ezzel a demokráciáért való szerveződéseket és az esetleges harcokat. Kínzásnak minősülnek a börtönben és fegyveres csoportok által elkövetett bántalmazó, megalázó eljárások.A kínzás általános meghatározását az Egyesült Nemzetek A kínzás és más kegyetlen vagy megalázó bánásmódok elleni nemzetközi egyezménye [1 (1) cikkely]tartalmazza:

„…a „kínzás” fogalma olyan cselekményt jelent, ami súlyos fájdalmat vagy szenvedést okoz, szándékosan gyakorolják egy személyen, olyan – testi vagy lelki – célból, hogy róla vagy egy harmadik személyről információt vagy vallomást nyerjenek, őt vagy egy harmadik személyt büntetve az elkövetett vagy feltételezhetően elkövetett cselekményért, vagy abból a célból, hogy megfélemlítsék vagy kényszerítsék őt vagy egy harmadik személyt,… vagy bármilyen megkülönböztetésen alapuló okból … hivatalos személy egyetértésével vagy beleegyezésével…”

Ebből a meghatározásból is kitűnik, hogy a kínzás olyan mentális vagy fizikai fájdalom illetőleg szenvedés szándékos okozása, amelyet vagy állami szervek vagy egy harmadik fél követ el az állami szervek határozott szándékával vagy beleegyezésével. A kínzás célja az áldozat személyiségének megtörése és gyakran használják büntetésre, információszerzésre vagy vallomás kikényszerítésére, bosszúból vagy egy közösség megfélemlítésére.

A kínzás a szenvedés magas intenzitása miatt különbözik más embertelen bánásmódoktól. A kínzás formái, amelyek lehetnek fizikaiak vagy pszichikaiak, figyelemreméltó hasonlóságot mutatnak az egész világon. A legtöbb ’technika’ arra irányul, hogy az áldozatot intenzív szenvedés és félelem állapotában tartsa anélkül, hogy látható bizonyítékokat hagynának az áldozat testén. A fizikai kínzás leggyakoribb módjai közé tartozik a verés, az elektromos sokkolás, a nyújtás, a „submarino” (vízbefojtás imitálása), a légutak elzárása, az égetés és a szexuális erőszak.

Nagyon fontos megemlíteni az embertelen bánásmódok pszichológiai formáit, amelyek következményei a legtovább megmaradnak. A pszichológiai kínzás leggyakoribb formái közé tartozik: az izoláció (magánzárka), a kivégzés vagy végtagok amputálásának imitálása és az áldozat kényszerítése, hogy végignézze mások kínzását.

A kínzás hatásai

A kínzás következményei messze túl vannak a közvetlen fájdalom megtapasztalásán. Sok áldozat szenved Poszttraumás Stressz Zavarban (PTSD), amely olyan tünetekkel jár együtt, mint a flashback (vagy zavaró gondolatok), súlyos szorongás, álmatlanság, rémálmok, depresszió és memória zavarok. A kínzás áldozatai gyakran éreznek szégyent vagy bűntudatot az őket ért megalázó bánásmód következtében. Sokan úgy érzik, hogy elárulták magukat, barátaikat vagy a családjukat.

A PTSD – a háborús/traumatizált menekültek esetében is – egy rendellenes helyzetre adott normál emberi reakció. Ennek kezelése az idegen környezetben, idegen nyelven nagy kihívást jelent mind a terapeutáknak, mind a tolmácsoknak. Ha a személyiség a traumát megelőzően egészséges volt, a kezelés az esetek nagy százalékában eredményesnek bizonyul.

A trauma természetét illetően különbséget kell tennünk a kínzás/bántalmazás túlélői és a túlélőkhöz tartozó traumatizált áldozatok között, akik másodlagos traumát élnek át. A kínzás ugyanis nemcsak az áldozat énjét rombolja, hanem az őt körülvevő családban is teljes dezorganizációhoz vezethet. A megkínzott, megalázott családfő, a megerőszakolt családanya, a bántalmazott gyermek kórosan strukturálja át a – többnyire évszázadok, esetleg évezredek kultúrája által stabil – család szerkezetét.

Kik az áldozatok?

Bárki lehet kínzás áldozata, gyermek vagy felnőtt, fiatal vagy öreg, vallásos vagy ateista, értelmiségi vagy munkás. Senkit sem lehet úgy tekinteni, mint akivel „nem történhet meg”, bár igaz, hogy egy meghatározott politikai, vallási vagy etnikai/kisebbségi csoport tagjának lenni sokszor veszélyeztető tényező. Gyakori áldozatok a politikusok, szakszervezeti vezetők, újságírók, egészségügyi dolgozók, emberi jogvédők, börtönben vagy egyéb büntetés végrehajtó intézményben fogvatartottak, kisebbségi csoportok tagjai és diákszervezetek vezetői.

Fontos azt is figyelembe venni, hogy az áldozatok nem szenvednek egyedül. Sok esetben az áldozatok családját és barátait is érintik a történtek. A kínzás egy erős, figyelmeztető jelzés, amelyet a politikai, társadalmi vagy vallási ellenállásnak ’címeznek’.

Kik a leggyakoribb elkövetők?

A kínzásban vagy más embertelen bánásmódban a legnagyobb valószínűséggel a következő csoportok tagjai vesznek részt:

A rendőrség
A katonaság
Félkatonai szervezetek
Állami irányítás alatt álló gerilla ellenes erők

De sokszor az elkövetők közé lehet sorolni:

Börtönőröket és felügyelőket
Halál-osztagokat
Bármilyen hivatalos személyeket
Egészségügyi szakembereket
Egyéb fogvatartottakat, akik a hivatalos személyek belegyezése vagy parancsára cselekszenek

Fegyveres konfliktusok esetén kínzás vagy más embertelen bánásmód okozói lehetnek még:

Az ellenálló erők
A lakosság

Kínzás a világban

Bár a kínzást a nemzetközi jog tiltja és számos nemzetközi egyezmény tartja elfogadhatatlannak, a kínzás napjainkban még mindig széles körben elterjedt és gyakori a világban. A kínzást és az embertelen bánásmódokat még mindig több mint 100 országban alkalmazzák, beleértve olyan országokat is, amelyek aláíró felei voltak az Egyesült Nemzetek A kínzás és más kegyetlen vagy megalázó büntetések elleni nemzetközi egyezményének.

Habár nincsenek pontos adatok a kínzás áldozatainak számára vonatkozóan a világban, de az IRCT közel 200 rehabilitációs központot és programot támogat, amelyek a kínzás áldozatainak nyújtanak komplex segítséget. Ez a globális hálózat minden évben megközelítőleg 100,000 áldozatot lát el.

Azokban az országokban, ahol a politikai rendszer elnyomáson alapul, a kínzás nem csupán eseményszerű, hanem folyamatos és gondosan megtervezett eszköz a lakosság folyamatos elnyomására és félelemben tartására.

Az elmúlt években, a terrorizmus elleni harc olyan politikai és társadalmi környezetet teremtett, amelyben az állami szervek bizonyos esetekben elfogadhatónak és védhetőnek tartják a kínzás alkalmazását, mindannak ellenére, hogy ez mind a nemzetközi egyezmények alapján, mind etikailag teljesen elfogadhatatlan. Napjainkban olyan vészjósló változásnak nézünk elébe, ami aláássa a nemzetközi humanitárius és emberi jogi törvényeket a terrorizmus elleni harc nevében.

Még olyan országok is, ahol a kínzás elleni harcnak hagyományai vannak, hallgatólagosan elfogadják a törvénytelen vallatási módszereket, és elfogadják bizonyítéknak az idegen szervek kínzás által megszerzett információit. Jelenleg is vitatott, hogy mi számít megfelelő vallatási technikának, és hogy az embertelen bánásmód és kínzás bizonyos formáinak szándékos alkalmazása valóban elfogadható-e.

Szintén megfigyelhető tendencia a kínzás közvetett elfogadására például az, hogy embereket olyan országokba szállítanak át, amelyek kevésbé veszik komolyan a kínzásra vonatkozó tiltó rendelkezéseket, vagy például az, hogy elfogadnak tanúvallomásokat, amelyekre való ’felkészítés’ során kínzást alkalmaztak – mindaddig, amíg mindez az ország határain kívül zajlik.

Mindezt súlyosbítja az a tény, hogy a világ sok részén megmaradt azoknak a hivatalos személyeknek és a kormányzati szerveknek a büntethetetlensége – úgymond ’kiterjesztett mentelmi joga’ –, akik elnézik vagy elrendelik a kínzást.

Kínzás és Dokumentáció

Bár a nemzetközi jog következetesen tiltja a kínzást, ennek ellenére számos tudományos adat igazolja a világ országainak több mint felében zajló kínzási gyakorlat és rossz bánásmód tényét. Az egyének kínzással és rossz bánásmóddal szembeni védelme érdekében megtett nélkülözhetetlen lépések egyike a kínzások eredményes és hatékony dokumentálása. Ennek megfelelően a dokumentáció nyilvánvalóvá teheti a kínzás és embertelen bánásmód bizonyítékait, lehetővé téve az elkövetők felelősségre vonását és egyúttal az igazság érdekeinek szolgálatát.

Az Isztambul Protokoll célja a nemzetközileg elfogadott kínzás vagy más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés eredményes kivizsgálásával és dokumentálásával kapcsolatos irányelvek részletes összefoglalása. Iránymutatással szolgál a kínzásról vagy rossz bánásmódról beszámoló személyek vizsgálatában, a feltételezhető kínzások előfordulásának megállapításában, valamint az igazságügyi és egyéb illetékes szervek számára benyújtandó orvosi szakvélemények megfogalmazásában.

A kézikönyv összefoglalja a kínzás és egyéb kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmód vagy büntetés eredményes kivizsgálására vonatkozó alapelveket, melyek az azt elfogadó államok számára meghatározzák a kínzás eredményes dokumentálását biztosító minimális standardokat. A megfogalmazott irányelvek nem rögzített protokollként szerepelnek, inkább nemzetközileg elfogadott alapelveken nyugvó minimális standardokat jelentenek, melyeket az országok a rendelkezésre álló erőforrásaik figyelembe vételével alkalmaznak. A kézikönyv és az alapelvek 15 ország 40 szervezetét illetve intézményét képviselő több mint 75 jogi, egészségügyi és emberi jogi szakértő három éves elemző, kutató és szövegező munkájának eredménye.

Isztambul Protokoll a munkánkban

Munkánk kiemelt fontosságú része a menekültügyi eljáráshoz szükséges orvosi szakvélemények elkészítése. Az alapítvány pszichiáterei és pszichológusai teljes körű testi és pszichiátriai vizsgálattal támasztják alá a kínzás tényét. A szakvélemény elkészítéséhez az Isztambul Protokoll szolgál alapul, ami az ENSZ által elfogadott egységes módszert tartalmazza a kínzás tényének megállapításához, a vizsgált személy állapotának leírásához és mindezek megfelelő dokumentációjához.

Isztambul Protokoll magyarul: I-III. fejezet és IV-VI fejezet

Istanbul Protocol in English

IP oktatóanyag

ENSZ Egyezmény (UNCAT)

A nemzetközi jog és a nemzetközi egyezmények kiemelt felelősséget delegálnak a kormányzatokra a kínzás megakadályozásában. Azok az államok, amelyek aláírták az ENSZ egyezményt, elkötelezték magukat a saját országukban a kínzás megelőzése mellett, és továbbá amellett, hogy ellátják a kínzás áldozatait – a lehető legteljesebb rehabilitációt nyújtva számukra. Ezért, a kínzás eltörléséért végzett munkájuk részeként, az IRCT hálózata és partnerszervezetei aktívan lobbiznak a még nem aláíró államoknál, hogy ratifikálják és alkalmazzák az ENSZ egyezményt.

Az Egyesült Nemzetek A kínzás és más kegyetlen vagy megalázó büntetések elleni nemzetközi egyezménye (UNCAT) tisztán és érthetően tárgyalja a kínzás természetét. Meghatározza továbbá a megelőzésben, az elkövetők felelősségre vonásában, a képzésben és oktatásban, a kínzás áldozatainak kárpótlásában és rehabilitációjában vállalt állami kötelezettségeket. Az Egyezmény megerősíti a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmódok fennálló tilalmát azáltal, hogy a nemzetközi felügyelet számos formáját biztosítja az egyezményt aláíró országok számára.

Az Egyezménnyel egyetértő országok elismerik, hogy a kínzást kötelesek megakadályozni és az elkövetőit felelősségre vonni, összhangban az Egyezmény meghatározásaival. Szintén kötelesek azonban megakadályozni és büntetni más kegyetlen, embertelen vagy megalázó bánásmódokat vagy büntetéseket abban az esetben, ha ezt hivatalos személyek vagy más hivatali minőségben eljáró személyek követik el, az ő felhatalmazásuk vagy felbujtásuk, egyetértésük vagy hallgatólagos beleegyezésük mellett.

A tagok kötelesek hatékony törvényhozási, adminisztratív, bírói és egyéb eszközökkel megakadályozni és megelőzni a kínzás alkalmazását a fennhatóságuk alatt lévő területeken. Az Egyezmény a következő eszközöket említi:

a büntetőjog szempontjából minden kínzási cselekményt bűncselekménynek kell minősíteni;
a kínzás tilalmának teljes egészében szerepelnie kell a polgári vagy katonai jogalkalmazó személyek, az orvosi kar, a közhivatalnokok és minden más személy számára szánt oktatási és tájékoztató anyagokban;
rendszeres ellenőrzést kell gyakorolni a kihallgatásra vonatkozó szabályok, utasítások, módszerek és gyakorlat, továbbá az őrizetben levő vagy börtönbüntetésüket töltő személyek őrizetére vonatkozó rendelkezések megtartását illetően;
az illetékes szervek haladéktalanul és részrehajlás nélkül vizsgálatot folytatnak le minden olyan esetben, amikor ésszerű indokok állnak fenn a kínzás feltételezésére
a tanúk védelemének biztosítás;
a kínzási cselekmény sértettjének azon jogát biztosítani kell, hogy jóvátételt kapjon és méltányos kártalanításban, illetve rehabilitációban részesüljön.

A dokumentum kiemeli továbbá, hogy egyetlen részes állam sem utasíthat ki, toloncolhat haza vagy adhat ki valakit egy másik olyan államnak, ahol tartani lehet attól a veszélytől, hogy az illető személyt megkínozzák. Az egyezmény szintén gondoskodik egy független, nemzetközi testület, a Kínzás elleni Bizottság létrehozásáról, amely egyrészt figyelemmel kíséri és támogatja az egyezmény betartását, másrészt kivizsgálja a kínzással kapcsolatos vádakat az érintett államokkal együttműködésben.

Cikkek a kínzás témakörében

Veszélyben a belső menekültek milliói
NOL, Tamás Tibor, 2004. február 11.

Kivételesen szabad a kínzás?
NOL 2003. február 21.

A kínzás tilalma alól nincs kivétel
NOL, Gergely Márton, 2004. május 7.

Kisebbik rossz, jó ügy érdekében?
Népszabadság, Dési András, 2004. május 7.

A mások megkínzásáról
ÉS: Susan Sontag 2004. június 07.

Brutális képek az iraki kínzásokról – Retteg a börtöntől a fogolykínzó katonanő
Ma.hu, 2004. július 02

Mi minősül kínzásnak?
BBC, 2005.december 06.

Kínzás – információszerző céllal
Népszabadság, Dési András, 2005. december 10.

Hagyják abba a kínzást!
NOL, 2006. május 19.

A kínzás, mint polgári engedetlenség
NOL, Metazin, 2006. szeptember 26.

Rábólint a kínzásra az emberek egyharmada
Origo, 2006. október 19.