A mai napon emlékezzünk az ENSZ kínzás áldozatai támogatásának világnapjára.
Számos kínzás túlélő és családja kényszerül arra szerte a világban, hogy elhagyja a szülőföldjét azért, hogy elkerülje a kínzást, a rossz bánásmódot és a diszkriminációt. Az út sokszor további traumákkal és bizonytalansággal jár, de a megérkezés egy tervezett vagy véletlenszerű célhoz végül eljön – általában egy közeli országban vagy az is lehet, hogy egy teljesen elképzelhetetlen távoli helyen. Az új helyszín távol áll a mindennapi megszokott dolgoktól, a támogató közegtől, a családi támogatástól. A létezés bizonytalan. A kínzás traumája sokszor még évek múltával is nehézzé teheti azt, ami amúgy sem egyszerű: egy új élet felépítését egy idegen helyen.
Szintén rengeteg bevándorlót és családját fenyegeti kínzás, rossz bánásmód és diszkrimináció abban az országban, amin áthalad, vagy ahol letelepedik, csupán azért, mert bevándorló. A mai kortárs társadalomban gyakran a bevándorlókat hibáztatják, anélkül, hogy felismernék, hogy rendszeresen kínzás, szexuális erőszak, rabszolgaság, emberkereskedelem és gyilkosság áldozatai. Nils Melzer, az ENSZ Különleges Jelentéstevője a Kínzásról a következőket mondja erről:
„A bevándorlók bántalmazásának elsődleges oka nem a migráció, nem a szervezett bűnözés vagy bizonyos tisztviselők korrupciója, hanem az államoknak az az egyre növekvő tendenciája, hogy hivatalos bevándorlási politikájuk és gyakorlatuk alapjaként az elrettentést, a kriminalizációt és a megkülönböztetést használják, a védelem, az emberi jogok és a non-diszkriminatív gyakorlatok biztosítása helyett.”
Ezeknek a szavaknak az igazságát a bevándorlók hasonló tapasztalatai szemléltetik világszerte. Ezek az életutak tartalmazzák a szabadság téves vagy megalapozatlan megvonását, a migrációs útvonalak és a határok lezárását vagy nehezítését, valamint a kényszerű visszatéréseket. A világnak le kell győznie ezeket a módszereket, valamint meg kell küzdenie számos más összetett kérdéssel is, ideértve azt is, hogy a kínzás túlélői hogyan tudnak felépülni és újrateremteni az életüket.
Szerencsére egyre nő az a globális és a regionális felismerés, hogy a kínzást túlélt bevándorlóknak joguk van a védelemhez és a rehabilitációhoz azokban az országokban, ahol menedéket kérnek. Az ENSZ, az Emberek és Népek Jogainak Afrikai Bizottsága, az Európai Bíróság és az Amerika-közi Emberi Jogi Bizottság ezt a közelmúltban világossá tette. Annak érdekében, hogy ezek a jogok valósággá váljanak, emberek és szervezetek világszerte készen állnak arra, hogy támogassák a kínzás utáni életet. Mi, a rehabilitációs mozgalomban nagyon jól tudjuk, hogy ezt hogyan tegyük.
A kínzás rehabilitációs mozgalma hatalmas mennyiségű tudást gyűjtött és folyamatosan új megközelítések, módszertanok és erőforrások fejlesztésén dolgozik, annak érdekében, hogy teljes mértékben meg tudja érteni a bevándorlók összetett történeteit. Érti a kultúra és a környezet hatását a rehabilitációs folyamatra, hogy milyen beavatkozások a megfelelőek a különböző populációk és egyének számára a migrációs ciklus különböző szakaszaiban. Valamint, tisztában van azzal, hogy a szegénység és a menekültstátusz bizonytalansága hatással van a mentális egészségre is.
Amit kétségtelenül tudunk, az az, hogy míg vannak hasonlóságok világszerte a bevándorlók történetei között, az is biztos, hogy minden ember történetét újként kell megismernünk, mivel az előzmények szubjektívek, az emberek sokfélék, a kimondott és a kimondatlan igények napról napra változnak. Ezért csatlakozunk mi is A kínzás áldozatai támogatásának világnapjához, hogy emlékezzünk azokra, akik elképzelhetetlen visszaéléseknek voltak kitéve, és hogy felhívjuk a figyelmet a holisztikus rehabilitáció fontosságára.
Így támogatjuk a legmegfelelőbben az életet a kínzás után!
Az IRCT közleményét angol nyelven itt olvashatja