A 20 éves Mr UZ-vel egy befogadó állomáson találkozott a Cordelia Alapítvány munkatársa. Elmondta, hogy egy módosabb családban nőtt fel, több testvérével együtt, falujukban etnikai kisebbségi csoporthoz tartoztak. Családjának földjei voltak, amiből támogatni tudták a gyermekek iskoláztatását, és erre a szülei nagy hangsúlyt fektettek. UZ elvégezte a gimnáziumot, le is érettségizett, majd édesapja üzletében kezdett el dolgozni.
Egy napon egy terrorszervezet tagjai jelentek meg a falujában, a házukat felgyújtották, édesapját és egyik testvérét pedig megölték. Két másik testvére, édesanyjával együtt elmenekült, UZ sokáig nem tudott róluk semmit. (Később úgy értesült valakitől, hogy talán a szomszédos országban vannak egy menekülttáborban, de nem tudott kapcsolatba lépni velük.) Őt elhurcolták a fegyveresek több hétre és egy földalatti cellába zárták. Ugyan gyakori, hogy ebben az országban sok foglyot zsúfolnak be egy cellába, itt minden fogolynak külön cella jutott.
Naponta felvitték a földszintre és izzó vasbotokkal égették meg a testének több pontját, verték, majd visszavitték az ablak nélküli, földalatti cellába. Kínzói elmenekült testvérét keresték és róla szerettek volna információkat szerezni. Minimális folyadékot és élelmet kapott csak és az is szennyezett volt. Több heti kínzást követően, elengedték, mert nem tudott információval szolgálni, de megfenyegették, hogy ha nem deríti ki, hogy hol van a testvére, akkor megölik. Azt ígérték, hogy egy idő után ismét eljönnek érte és visszaviszik a börtönbe. Ekkor döntött úgy, hogy elhagyja az országot.
Útközben több más, szülőföldjéről származó személlyel is találkozott, akikkel együtt érkezett meg Magyarországra. A befogadó állomáson hosszabb kezelésben részesült. Megkapta a menekült státuszt és Budapesten telepedett le. A családjával nem volt kapcsolata, nem volt pénze, így dolgozni kezdett. Valaha orvos szeretett volna lenni, azonban az egyetemre való bejutás reménye egyre halványodott.
Mivel otthon jómódban éltek, a fizikai munkához nem volt szokva és nem is bírta azt. Szűkös körülmények között élt, depressziós lett és évekkel később újra felkereste a Cordelia Alapítványt. Ekkor gyógyszerekkel és pszichés támogatással kezelték a Cordelia terapeutái a depresszióját. A kezelés hatására a hangulata javulni kezdett. Úgy tűnik, hogy poszttraumás tünetei már nincsenek, a depressziója jelenlegi élethelyzetéből fakadt, melyet főként az integrációs nehézségek váltottak ki.
Jelenleg is Magyarországon él, beiratkozott intenzív magyar nyelvórára és reménykedik abban, hogy tanulmányait a közeljövőben folytatni tudja.