Murad Sharifi egyszerű, dolgos ember, aki kemény kétkezi munkával keresi kenyerét, emellett pedig amatőr festő és emberjogi aktivista. Kilenc évvel ezelőtt érkezett Afganisztánból Magyarországra. 2016-ban megfestette Ferenc pápát és az alkotást elküldte neki ajándékba, választ is kapott tőle. A festészet nyelvén fejezi gondolatait: március 5-én nyílt kiállítása Budapesten, a Köszi Kő-Caféban.
Történetét a nemzetközi nőnap alkalmából adjuk közre és megmutatjuk néhány alkotását is.
„Ah, kedveseim, akik békében és biztonságban éltek, figyeljetek! – kérte Murad Sharifi költői ihletettségű írásában, amelyet a kiállítás megnyitóján felolvastak. – És ah, figyeljetek, akik halljátok a hangomat és a gyengeségeimről beszéltek, idegennek hívva engem!”
Hét lánytestvére és hét gyermeke van, köztük négy lány – az értük való aggodalomtól vezérelve már hazájában figyelmet kért, hallatta hangját, elment iskolákba, hogy beszéljen a diákoknak a nők jogairól. Amellett, hogy felemelte hangját az elnyomás ellen, tudni kell róla azt is, hogy az Afganisztánban üldözött hazara kisebbséghez tartozik. Nem szívesen beszél arról, mi késztette menekülésre, de magyarázat nélkül is érteni véljük.
Történetét a nemzetközi nőnap alkalmából adjuk közre és megmutatjuk néhány alkotását is.
„Ah, kedveseim, akik békében és biztonságban éltek, figyeljetek! – kérte Murad Sharifi költői ihletettségű írásában, amelyet a kiállítás megnyitóján felolvastak. – És ah, figyeljetek, akik halljátok a hangomat és a gyengeségeimről beszéltek, idegennek hívva engem!”
Hét lánytestvére és hét gyermeke van, köztük négy lány – az értük való aggodalomtól vezérelve már hazájában figyelmet kért, hallatta hangját, elment iskolákba, hogy beszéljen a diákoknak a nők jogairól. Amellett, hogy felemelte hangját az elnyomás ellen, tudni kell róla azt is, hogy az Afganisztánban üldözött hazara kisebbséghez tartozik. Nem szívesen beszél arról, mi késztette menekülésre, de magyarázat nélkül is érteni véljük.
„Harcolok a győzelemért, az igazságért, az egyenlőségért” – vallja.
Afgán nőket látunk a kiállított képeken. Kislányokat, akik nem járhatnak iskolába, akik csonkításon esnek át. Nőket, akik álmodnának, szárnyalnának, de láncaik visszahúzzák őket a földi valóságba, ahol teljesen jogfosztottan élnek, nem tanulhatnak, nem dolgozhatnak, nem öltözködhetnek kedvük szerint. Nőket, akik erőszakot szenvednek el nap mint nap.
Több mint egy tucat kisebb kiállítása volt már Bulgáriában, Svédországban, Hollandiában és Magyarországon. A kőbányai kiállítást Keller Diána, a Köszi Kő-Café rendezvényszervezője nyitotta meg, aki kifejezte örömét a szép, komoly anyag és a jó együttműködés miatt. Sári Gabriella szociális testvér, festő-restaurátor vette át a szót, és kifejezte csodálatát, amiért Murad amatőr festőként ilyen termékenyen alkot. Elmondta, hogy Murad a női családtagtagjain keresztül látta a sok átélt szenvedést, ezt próbálja meg ábrázolni feszültséggel teli, sötét tónusú képein. Nehéz témák, egyedül az utolsó kép ad némi feloldozást: a férfi és a nő egységét fejezi ki, akik mint madárszárnyak, összeolvadnak. Mintha a Szentlélek galambként egybeölelné a férfit és a nőt, megmutatva, milyen szép repülés lehetne a kapcsolatuk.
Murad Sharifi 2016-ban festett Ferenc pápának is, akit nagyon tisztel, mert szót emel az elnyomottakért. A következő levél kíséretében küldte el neki Rómába: „Megmostad és megcsókoltad a menekültek lábát, együtt utaztál velük, hogy átéld az utazásukat. Megértetted a tehetetlen és reménytelen embereket, megmutattad nekik, hogy nincsenek egyedül, kedvességed reményt adott nekik az életre. Éreztük az emberséget abból, amit tettél. Az egyik lecke, amit megtanultunk tőled, hogy az emberiesség felbecsülhetetlen érték. Szavakkal nem lehet kifejezni, mennyire nagyra értékelünk, és kérlek, fogadd el ezt az ajándékot tőlem, aki a menekültek társadalmának kis része vagyok. Isten áldjon, amiért mindig készen állsz, hogy segíts és vezess.”
A levelet és a fotót, amit válaszként kapott a pápától, kincsként őrzi azóta is. Tavaly április 29-én ott volt a Rózsák terei Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban, amikor Ferenc pápa szegényekkel és menekültekkel találkozott.
Egy hónapon át látogatható a barátságos kávéházi térben ennek a szerény, csendes, szűkszavú embernek a kiállítása, akiben mély érzések élnek és mély társadalomjavító szándék, ahogyan a megnyitóra írt beszédében jól kifejezi: „Csendemet a világnak adtam ajándékul. / Afganisztánból Európáig sírtam. / Végre erre a földre elértem. / A fájdalom miatt az afgán nőkről meséltem. // Nem én beszélek. / Ez az afgán nők megtört torka és elnémított hangja. / Én nem osztozom a nők sorsában. / A fájdalom én magam vagyok.”
Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír
A fenti szöveg teljes egészében a Magyar Kurírban jelent meg. A szerkesztőség engedélyével jelentettük meg a honlapunkon.
A cikk tele fotóval itt olvasható.